A nyár pokla

Fú, de gyűlöltem a nyarat. Kövérként ez a legutálatosabb évszak. A víz alapból is folyt rólam folyamatosan, de ilyenkor igazából szárítgatni is felesleges volt magamat, mert amint letöröltem egy liternyi izzadságot, már ott figyelt a helyén a következő adag. Kipirosodott, égett, csípett, és csak ömlött és ömlött a víz a homlokomon, a tarkómon, és igazából az egész testemen. Az igazi rémálom az volt, ha ki kellett mennem a lakásból, ki a melegre, hogy miattam ne kelljen mindenkinek otthon ülnie. Szigorúan hosszú nadrágban és hosszú ujjú ingben, mert az takar (nem takar, de erről majd máskor).

Emlékszem, egyszer leültem a földre egy plédre. Nagyon fájt már a lábam, nem maradt más választásom, félig ülve, félig fekve próbáltam kényelmesen elhelyezkedni az árnyékban, miközben csak az járt a fejemben, hogy

vajon hogy a fenébe fogok innen felállni?

Kerestem a pillanatot, amikor a lehető legkevesebben figyelnek majd rám, és amikor úgy éreztem, eljött az én időm, először felnyomtam magam térdelő pózba, aztán a térdemre támaszkodva küzdöttem, hogy lábra álljak. Nem is lett volna ez probléma, ha nem látta volna meg ezt a fiam osztálytársának apja, aki hangosan odaszólt, hogy „várj, segítek”, és már jött is, árkon-bokron át, felhívva mindenki figyelmét arra, hogy a bálna éppen lábra állni készül. Talán mondanom sem kell, hogy egyszerre mindenki engem, és a küzdelmemet kezdte nézni. Ez az emlékem benne van a tíz legmegalázóbb helyzetben az életemben.

Azt hiszem, egy kövér ember vergődése az egyik legnyomorultabb helyzet a világon. Amikor azt érzed, hogy mindenkinek megvan a véleménye rólad, miközben az életedért küzdesz, megnyugodhatsz, igazad van. Ha azt gondolod, hogy a legtöbb ember azt gondolja, hogy „nem kellett volna ennyire elhíznod”, vagy „ideje lenne végre kezdened valamit magaddal”, egyáltalán nem tévedsz. Ezt gondolják. Sőt, szerintem te is ezt gondolod másokról, akik elhíztak, még ha ez egyáltalán nem is logikus.

Egy igazi érzelmi evő ilyenkor egy dolgot csinál: eszik. Nyomorában, szégyenében, önmagát „nyugtatva” tömi magába a leggázabb kajákat, ami csak a közelében van. Tovább hízik, mert sajnálja magát, és őt ugyebár csak a kaja tudja megnyugtatni…

Örülök annak, ha te MÉG nem vagy 200 kiló. Hidd el nekem, ha így folytatod, és nem állsz le, minden esélyed megvan rá. Van az a pont, amikor úgy felgyorsul ez a lavina, hogy kettőt pislogsz, és szinte már megmoccanni sem tudsz majd. Tudom, tapasztaltam. Te ne akard megtapasztalni!

Ha úgy érzed, mindent tudsz, amit a fogyásról tudnod kell, mégsem tudod betartani, és minden fogyókúrás kísérleted kudarcot vall, keress meg! Nem mondom, hogy könnyű lesz, de azt igen, hogy sokkal könnyebb lesz, mint eddig bármi, amit megpróbáltál.

Mert ha így maradsz, a következő nyár sem lesz más, mint az idei.