Olvasási idő: 6 perc
Igen, áldozat. Alapvetően kijelenthetjük.
Előfordul velem, hogy emberekkel beszélgetek. Elég gyakran, mert kíváncsi típus vagyok, érdekelnek az emberi sorsok, a krízisek és a sikerek megélése. Bár sokáig volt egy határ, amin illetlenségnek éreztem bentebb lépni, mára már ez sem zavar (és pont ez az egyik alapja a kifogYásnak is, hogy nem félek néhány jól sikerült kérdéssel rávilágítani a maszatolásra).
A beszélgetések során tapasztalatokat szerzek. Néha olyanokat, amikből én is tudok építkezni, néha – sajnos gyakrabban – elkeserítő tapasztalatokat. Szummázva: sajnos manapság nem divat felelősséget vállalni a saját sorsunkért. Hibás a párom, a családom, a főnököm, a beosztottam, bárki más, csak én nem. Mindenért. Azok a fránya körülmények…
Akkor most mesélek. Csak néhány példát, a teljesség igénye nélkül.
A gyerekkorom nem volt egyszerű – de ezt sokan el tudják magukról mondani. A szó, ami eszembe jut, és az egész gyerekkoromat meghatározta: a rettegés. Alkoholizmus, a vele kézen fogva járó családon belüli erőszak. Rengeteg nélkülözés (volt, amikor kikötötték az áramot és a gázt is a tél kellős közepén) a mindennapokban, komoly megélhetési problémák. Csóróság volt a javából, és a csóróság látszik a csórókon, a gyerekek pedig kegyetlenek, úgyhogy folyamatos csúfolódás céltáblája voltam akkoriban. Nem is tudom, hol éreztem magamat rosszabbul: otthon, ahol rettegtem, vagy az iskolában, ahol bántottak. Az általános iskolát így csináltam végig.
Csődbe vittem két vállalkozást is. Hülyén viselkedtem. Egyrészt kevés volt a bevételem, és nem tettem meg azokat a lépéseket, amik a több bevétel felé mozdítottak volna el, másrészt ezeket a hiányzó bevételeket hitelkártyákkal próbáltam pótolni, ami talán a lehető legrosszabb stratégia. Ja, el ne felejtsem, adót sem fizettem. Több mint tíz millió forintos adóssággal szálltam ki ezekből a bulikból. A 2008-as gazdasági válság csak tetézte ezeket a problémákat. Én meg folyton csak azt kérdeztem magamtól: miért vagyok én ilyen szerencsétlen?
204 kilóra híztam. Egyrészt cipeltem magamon a gyerekkoromban összeszedett sérelmeket, másrészt a vállalkozásaim üzemeltetése sem volt stresszmentes feladat, és mivel én az idegességemet szerettem kajába folytani, teljesen érthető, hogy miért híztam meg. Viszont olyan kövér voltam, hogy azért csak sajnálni tudtam magamat. Hemperegtem a posványban, és folyton csak azt kérdeztem magamtól: miért van az, hogy egy pohár víztől is hízok? Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?
Látod, én is beleestem ebbe a hibába. Nem vállaltam semmiért a felelősséget. Úgy gondoltam, hogy én a vétlen áldozat vagyok, aki folyton csak a meg nem érdemelt pofonokat kapja. És pont az történt velem, mint ami azokkal az emberekkel szokott, akik így gondolkodnak. Boldogtalanná és elkeseredetté váltam, kilátástalannak tartottam az életemet, és úgy éreztem, hogy már esélyem sem lesz arra, hogy jobban érezhessem magamat.
Hogy mi történt? Mitől változott a hozzáállásom? Kaptam magam mellé embereket. Tanítókat. Családot, társat, gyermekeket, barátokat, főnököket, munkatársakat. Talán sokan közülük nem is tudják, mennyit tanítottak nekem a saját példáikkal. A sikereikkel, a bukásaikkal, a dorgálásukkal, a tanításaikkal, a szeretetükkel és a bunkóságukkal is. Megértettem, hogy az életem pont olyan lesz, amilyenné teszem. Hogy csak akkor leszek sikeres, ha sikeressé teszem magam.
- A gyerekkoromért nem az enyém a felelősség. Viszont azért igen, hogy az az időszak milyen hatással van a felnőtt koromra. Én pedig ma már hálát érzek. Azok az évek tanítottak meg arra, hogy a jég hátán is megéljek, hogy minden problémás helyzetben azonnal a megoldásokat keressem a kétségbeesés helyett. Viszont ahhoz, hogy ezt felismerjem, felelősséget kellett vállalnom az életemért, és pszichológushoz kellett járnom. Kőkeményen szembe kellett néznem magammal, és a legfájóbb, gennyes sebemet kellett kitisztítanom. Magamnak, mert a pszichológus nem tisztít, ő segít benne. De én tisztítottam. Ma pedig már tudom, hogy a gyerekkorom semmilyen hatással sincs a jelenemre. Mert a jelenemet én alakítom.
- A vállalkozásaimat én juttattam csődbe. Máshogy kellett volna csinálnom. Tervezéssel, bevételt termelő tevékenységekkel, következetes gazdálkodással. Én csesztem el mindkétszer. Ma már másképpen csinálnám.
- A hízásomért egyedül én vagyok felelős. Senki sem kényszerített a zabálásra. Senki sem tiltott el a mozgástól. Magamnak csináltam az egészet, és itt nem számít a miért. Pont ez a szívás, hogy senkit sem érdekel az indok, hogy miért vagy hülye. Ha hülye vagy, annak előbb-utóbb következménye lesz. Az életben nincs kiegyenlítetlen számla.
És a fogyásomért is én vagyok a felelős. Én voltam ott azokban a pillanatokban, amikor kapartam a falat az éhségtől. Én ültem fel a biciklimre, és tekertem le 20-30-40-50 kilométereket pokoli melegben és hóesésben is. Én terveztem meg napról napra, hétről hétre az étrendemet, és tartottam be. Mert végre először az életemben igazán felelősséget vállaltam magamért. (És pont ezért ismeretlen számomra „visszahízás” fogalma. Mert tudom, hogy az én felelősségem. És én már nem akarok magammal többször kicseszni.)
Te is áldozat vagy. A saját magad áldozata. Vagy a cselekvésedé, vagy a nem cselekvésedé. Legyen szó fogyásról, egészségről, párkapcsolatról, üzletről, bármiről. Amíg ezt nem ismered be, addig sodródsz, és mindig azt csinálod majd, ami a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel, lemondással jár. Azt az utat választod, ahol a lehető legkevesebb akadály árán a lehető legtöbb azonnali örömöt megélheted. Az eredmény sajnos elmarad majd attól, amit vársz. Az évek pedig pofátlanul telnek. A baj csak az, hogy a gyomrodat birizgáló elégedetlenség nem lesz csendesebb az évek múlásával. Sőt…
Kérlek, állj rá a mérlegedre. Nézd meg a párkapcsolatodat, kukkants bele a pénztárcádba! Ezt mind magadnak főzted. Moccanj meg! Lépj még ma, mert minden elvesztegetett nappal a saját idődet lopod el magadtól.
Ha pedig cselekedni akarsz, ezt ajándékba adom. A felelősségvállalás lépései, ahogy én látom:
- Mérd fel a helyzetedet! Mi az, amit másképpen szeretnél az életedben? Hogyan szeretnéd érezni magad? Mivel és kivel szeretnéd tölteni a mindennapjaidat?
- Mérd fel az erőforrásaidat! Mi az a tulajdonságod, képességed, amire számíthatsz a fentiek elérésében?
- Mérd fel a szükséges külső erőforrásokat! Barátokat, szakembereket. Keress minden hiányzó képességed, tulajdonságod helyett valakit, aki támogat. Bánt a múltad? Járj terápiára! Rosszul osztod be a pénzed? Keress életvezetési tanácsadót! Hiányzik belőled a következetesség? Keress meg engem, bennem megvan a tiéd is.
- Tervezd meg az utadat! Lépésekre bontva, apróbb mérföldöveket kijelölve. Olyanokat állíts fel, amiket végre is tudsz hajtani, különben a kifogásaid legyőznek.
- Cselekedj! Addig ne nyugodj, amíg nem pipálod ki a tervedben foglalt lépéseket. Csak keményen és könyörtelenül.
- Tekints vissza! Nézd meg, hol tartasz az elképzeléseidhez képest, és ismerd el a sikereidet.
Mára ennyi. Sok sikert! Gyere máskor is :)