Olvasási idő: 4 perc
Közeledik az év utolsó hónapja. Még pár hét, és megint minden a karácsonyi őrületről szól majd. Néha olyan az egész, mint egy elcseszett vígjáték… Úgyhogy ebbe én most inkább bele sem mennék.
Ugorjunk arra a napra, amikor képzeletbeli hősünk – nevezzük őt Sanyinak – december 27-én éppen mozdulni sem tud az elmúlt három nap kényszeres zabálása után (mert nyilván az ünnepi kaja az a magyarnak a rántott hús és a töltött káposzta), és a tükörbe nézve kisebb idegrohamot kap a hipp-hopp felszedett kilók egyértelmű nyomait tapogatva. Beindulnak a vészcsengők azonnal, és a totális elkeseredettsége okán megzabált maradék kocsonya fölött meghozza a menetrendszerinti újévi fogadalmát: január 1-től itt kérem ha törik, ha szakad óriási változások lesznek. Új életet kezd, felhagy a kényszeres evéssel, tudatos útra tereli a kajálást, sportolni kezd, és mostmártényleg minden másképpen lesz.
Nekem a tököm tele van a fogadalmakkal. Az összes tetves fogadalom a halogatás melegágya, legyen szó bármilyen függőségről. Ilyenkor az történik, hogy Sanci kijelöl egy bűvös, távoli napot, amikortól kezdve hirtelen – szigorúan elvi síkon – jó útra tér majd. Gyakorlatilag elhalasztja a felelősségvállalást, de mivel addig a pillanatig még van pár napja, gyorsan megeszi, amit meg lehet. Eszik, mert már mindjárt kezdi a fogyókúrát. Eszik, mert mindjárt le kell róla mondania.
Eljön A NAP. Főhősünk, Sankó gyomorideggel ébred. Mérhetetlen súllyal érkezik meg az agyába, hogy mit is vállalt. A szilveszter éjjel benyomott virslin még nagyban dolgozik az emésztőrendszere, a mustárfolt még a pizsamáján szárad, a gyomra a végtelenségig tágult a több napos nagy felkészülésben, de ma már nincs tovább, ma már saláta van, meg szétfőzött, sótlan zöldség és száraz csirkemell. Mérhetetlenül kiábrándító. A mennyből a pokolba utazott átszállás nélkül alig pár óra leforgása alatt.
Csinálja. Majd’ kifordul a szájából, de elszánt. Megveszi a kondibérletet. Havit, negyedéveset. Lemegy egyszer, nekiesik a gépeknek, mintha nem lenne másnap, meghúzza a derekát, aztán hazamegy. Másnap már nem megy le, mert mindene fáj. Harmadnap sem megy, mert legutóbb is fájt mindene. Sebaj, de a kaja még mindig frankó, semmi csalás. Pár napig, esetleg egy-két hétig ez így is megy tovább. Kopog a szeme az éhségtől, idegbeteg és bunkó mindenkivel. De csinálja, amíg egy zordabb téli napon fel nem idegesíti valami jó alaposan, és útjába nem akad valami eszméletlenül bűnös kaja a korábbi életéből. Gyors kielégülést él át.
Minden feladás az első csalással kezdődik. Ember legyen a talpán, aki az első csalás után meg bírja állni, hogy ne legyen második. Meg harmadik. Meg sokadik. Ezt onnan tudom, hogy én megcsináltam az összes csalást, ami létezik. Rengetegszer.
Szóval aztán Sándorunk azon kapja magát, hogy tavasz van, és ő már hónapokkal ezelőtt feladta. Még jó, hogy nem mondta el senkinek, mire készül… Így legalább egyedül ő tudja, hogy felköpött és aláállt, várva az égi áldást. Viszont a tükör előtt áll, és kisebb idegrohamot kap az elmúlt hónapok fogadalma ellenére felszedett kilók egyértelmű nyomait tapogatva. Mindjárt indul a strandszezon. Pánikra azonban semmi ok. Hétfőtől megint minden másképpen lesz.
Na, Sanyi. Figyelj rám! Hagyd a picsába a fogadalmakat. Ha a bűvös dátumra vársz – amire tippem szerint már vártál párszor – akkor ugyanazt a végeredményt kapod majd, mint eddig. Tudom, szívás, de ez van. A mai nap pont megfelelő lesz. Éppen itt az ideje, hogy bevalld magadnak, le kell számolnod a függőségeddel. Az egész, kajával és sporttal kapcsolatos gondolkodásodat kell új alapokra helyezned. Ehhez pedig talán rám van szükséged. Úgyhogy nyomd meg ezt a gombot itt lent, írd meg e-mailben a bánatodat, én meg küldök neked időpontot. Ha most elkezded, karácsonyra pont megszabadulsz az első kilóktól.