„Hiszen évekig elcsesztem, zabáltam, punnyadtam, meghíztam. Hibáztam, aminek következményei lettek. Eltorzult a testem, összetört az önbecsülésem, szenvedtem, vinnyogtam, és még többet zabáltam.”
Mostanában kezdem megérteni, hogy amit csináltam – nevezetesen az, hogy a testsúlyom felét leadtam – nem magától értetődő dolog. Egy pszichológus biztosan meg tudná indokolni, hogy miért érkezett ilyen későn a felimerés, én egészen mostanáig furán néztem azokra, akik ehhez gratuláltak. Hiszen évekig elcsesztem, zabáltam, punnyadtam, meghíztam. Hibáztam, aminek következményei lettek. Eltorzult a testem, összetört az önbecsülésem, szenvedtem, vinnyogtam, és még többet zabáltam. A lábaim fájtak, a bőröm feszült és viszketett, állandó és kilátástalan harcot folytattam a testszaggal, és az életemért küzdöttem minden percben, amikor nem ülhettem le valahová.
Sajnos megdöbbentően sok történet folytatódik így: végeláthatatlan hízás, 2-es típusú cukorbetegség és következményei, alattomos magas vérnyomás, szívroham, stroke, rák, mozgásképtelenség. Halál. Ezzel szembenézni a húszas éveim végén, a harmincas éveim elején két srác apjaként nem volt túl szívderítő. Mondjuk az én történetem nem is így folytatódott…
Amiben más vagyok, mint az átlag, az a változtatás képessége, az akaraterőm és a következetességem. Ezekre nagyon büszke vagyok. Eddig 103 kilogrammot adtam le, és ehhez nem ültettek belém gyomorgyűrűt, és nem vették ki a gyomrom akármekkora részét. Ez puszta elhatározás és cselekvés eredménye. Az új étkezési szokások, a rendszeres edzés és a gondolkodásom átalakítása juttatott el idáig. A családom és a barátaim támogatása, a dietetikusom gondoskodása, a pszichológusom álmatlan éjszakákat okozó kérdései is kellettek, és az is, hogy ezeket meg is halljam. Mesélek ezekről majd itt sokat és részletesen, hátha érdekel, és segítek vele.
Hiszen ezért született meg ez az oldal. Az eredeti gondolat egy szimpla blog volt, ahol leírom a történetemet, de aztán rájöttem, hogy az ide kevés lesz. Az is csak egy írás lesz, amit elolvasol, hümmögsz egy kicsit, aztán éled tovább az életedet ugyanúgy, mint előtte. Azzal semmire sem mész. Úgyhogy végül nem blog lett. Inkább tanultam, hogy tényleg segíteni tudjak, és megálmodtam a kifogYást.
Ha úgy döntesz, hogy velem dolgozol, egy mentort kapsz magad mellé, aki ügyel arra, hogy a kijelölt célodat elérd. Élő lelkiismeretet, kritikus külső szemet, ugyanazt a következetességet és elszántságot, ami nekem is segített.
A kérdés már csak az: a te történeted hogyan folytatódik?
Én itt vagyok, te pedig tedd meg az első lépést, bökj erre a gombra, írj nekem, és használd a tudást, amit megszereztem. Remélem, hamarosan találkozunk!
Marci