Blog és sikersztorik

kifogyas-ujevi-fogadalmak-2

Azok a rohadt újévi fogadalmak 2.

Olvasási idő: 4 perc

Január 18-a van. Lassan három hete lesz annak, hogy az ország fele új életet kezdett. Lelkesen, elhatározástól duzzadt önbizalommal vetette bele magát a diéták és a testedzés világába. Hősies harcot folytatott az utószilveszteri bulikkal, az első hétvégékkel, és talán meg-megbotlott néha, de tartja magát. Tartja magát?

Számításaim szerint már elérkezett, vagy rohamosan közeledik az első feladási pont. Az első feladási pont egy fogalom, amit a hálózatépítés világában ismertem meg. Nagyon szemét dolog, ami általában akkor jön el, ha a kihívás nagyobbnak bizonyul az elhatározásnál. Ilyenkor derül ki általában, hogy a vágyott élet (bármilyen értelemben) sokkal több lemondással, változtatással jár, mint ami belefér a korábbi életünkbe.

Nagyobb a feladat, mint amire számítottál, és valószínűleg hiányoznak a megszokott dolgok:

  • a teltségérzet (mert az biztonságot ad),
  • az esti nassolás,
  • a napközben be-bekapott egy-egy falatka (ami alaposan megdobja a kalóriabevitelt, ajánlom, hogy egyszer utánaszámolj),
  • a stresszes vagy éppen unalmas percek, órák túlélése valami brutál kajával,
  • az esti iszogatások.

Tehát bármi, ami az elhízásodhoz vezetett. Mert a túlsúlyod a rossz szokásaid miatt alakul/alakult ki.

Az első feladási ponton a többség elvérzik. Sajnálom. Ez tény. Abban a pillanatban derül ki ugyanis, hogy egy elkeseredett elhatározás – tűnjön bármilyen megalapozottnak is – kevés a szokásaid megváltoztatásához. Visszahúz a tetű a kényelembe, és ez a csábítás erősebb, mint a vágyad, hogy kisebb és csinosabb ruhákat hordj, hogy ne fulladj meg a lépcsőn, hogy a környezeted megdicsérjen, hogy ott legyél a gyereked esküvőjén, hogy ne érezd magad szarul a strandon, hogy ne gondold magadat egy rakás tragédiának. Könnyedén eljön a pont, hogy azt mondd: ott bassza meg az egész a kurva anyját (pontos idézet, tudományos alapokra helyezve, tapasztalatokkal alátámasztva).

A kisebbség túljut az első feladási ponton. Ők tudatosabbak, mert jobban akarják a változást, vagy jobban félnek a kövérségük következményeitől. Őket majd a második, a harmadik, vagy az ezredik feladási pont lökheti le az útról. Mert ilyenek is vannak, és látszólag kiszámíthatatlanul érkeznek.

A fogyás valami olyasmi, mint csukott szemmel gátat futni. Csukott szemmel gátat futni pedig úgy kell, hogy minden pillanatban felkészülsz a következő lehetséges akadályra. Gyakorlatilag ugrálva futsz, mert nem tudod, hogy mikor bukhatsz fel a következő gátban. Eszméletlenül fárasztó, végtelen koncentrációt igényel, és kegyetlen rosta.

Jó-jó, de hogy lehet felkészülni ezekre feladási a pontokra?

  • Olyan cél kell, ami befúrja magát a szíved mélyére.
  • Ebből rögtön több is kell, mert a sorozatos próbatételekre (gyere kisfiam, éppen kisült a kedvenc lekváros buktád, csak egyet egyél), esetleg kudarcokra (nem moccan a mérleg sehová).
  • A régi rossz szokásaid kivezetésével: mit eszel, ha nassolni akarsz, mit eszel, ha felcseszik az agyadat. Mikor vacsorázol? Ezek csak példák. A valóság sokkal keményebb, de muszáj vele foglalkozni, különben odalesz a lelkesedésed.
  • Új szokások bevezetésével: tudatosan kell kajálnod, elég vizet kell innod, eleget kell aludnod. Ismét csak példák, de a legfontosabbak.

Bizony van, hogy nem sikerül. Ne csüggedj. Van az a közhely, hogy „a sikeres ember mindig eggyel többször áll fel, mint ahányszor elbukik”, és ez nagyon igaz. Ha már a szándék megvan benned, kezdetnek szuper.

Szóval fogyni olyan, mint csukott szemmel gátat futni. Választhatsz: vagy egyedül közdesz meg az akadályokkal, vagy megkérsz valakit, aki a pálya szélén veled fut, és jelzi a közelgő akadályt, felkészít rá, és drukkol neked, hogy átugord. Aki szól, ha magasabbra kell emelned a lábad. Aki tapsol neked a célnál. Keress magadnak példaképet, aki megcsinálta (itt vagyok)! Az sem baj, ha ez a példakép arra tette fel az életét, hogy hozzád hasonló embereknek segítsen a fogyásban. Ha eközben támogat abban, hogy az életed egyéb területein egy kicsit rendet tegyél, és még jó arc is, nyert ügyed van. MEGTALÁLTÁL. Nyomkodd a kapcsolat gombot, és írj! Hiszen a fogyásod a küldetésem.