Igen, áldozat. Alapvetően kijelenthetjük. 

Közeledik az év utolsó hónapja. Még pár hét, és megint minden a karácsonyi őrületről szól majd. Néha olyan az egész, mint egy elcseszett vígjáték… 

Engedd meg, hogy bemutassam neked a (frissen cukrászvizsgát tett) feleségem messze földön híres almás pitéjét. Belül lágy és krémes, rengeteg fahéjjal és almával, a tetején ropogós morzsával. Igazi fehér búza finomlisztből, hamisítatlan fehér kristálycukor hozzáadásával készült.

A magyarok több mint fele hízott a Covid első három hulláma során. Sokan nem is keveset. Az a mondás járja, hogy a felnőtt magyarok 50 millió kilót szedtek össze az első három hullámban.

Emlékszem arra a pillanatra, amikor először igazán szembesültem azzal, hogy milyen eszméletlenül elhíztam. Olyan volt, mintha egy álomból ébrednék, de a valóság sokkal rémisztőbb volt, mint a korábbi álomvilágom.

A kövér, dagadt, vagy ha úgy szimpatikusabb, túlsúlyos emberek túlnyomó része előbb-utóbb elkeseredetté válik. A testi és a lelki teher együttesen sodor ebbe az állapotba. 

Túlsúlyos.

Sajnos már gyerekként tudtam, mit jelent ez a szó. 12 lehettem (1997), amikor Édesanyám elvitt a gyermekorvosunkhoz, Kati nénihez (akit innen is puszilok, mert a mai napig szeretettel emlékszem rá), mert a „nyári háj” nem akart lemenni. 

„Hiszen évekig elcsesztem, zabáltam, punnyadtam, meghíztam. Hibáztam, aminek következményei lettek. Eltorzult a testem, összetört az önbecsülésem, szenvedtem, vinnyogtam, és még többet zabáltam.”

Az ember gyarló. Az összes :-) Utálatos dolog ez, mert közben mindannyian kergetünk álmokat, aztán némelyiktől lelkesek leszünk, és teszünk mindenféle fogadalmakat. Sokszor el is kezdjük a cselekvést nagy elánnal, de legtöbbször felkészületlenül. A felkészületlenség pedig maga a bukás.